A Láng még ég! – videós, képes beszámoló október 23-ról – szerkesztői kommentár

1956 október 23 margójára:

Minden korban és minden társadalomban kétfajta embertípus formálta pozitív, illetve negatív irányba a történelmet, attól függően, hogy melyik attitűd, melyik emberi minőség volt az uralkodó.

Egyrészről beszélhetünk a cél és irány nélküli, felsőbb eszmei tényezőktől megfosztott tömegről, amely nem lát eszményeket maga fölött, és amely az áldozat és felelősség nélküli életében nem azt nézi mi az igaz és mi a helyes, hiszen csak egy kötelességet ismer: saját egzisztenciájának és boldogságának lelketlen szolgálatát.

Másrészről a tömegember „élj a mának” mentalitásával gyökeresen szembenálló kiválasztottak egy maroknyi csoportjáról, a kötelesség és a hivatás meredek útját járó elitről. Arról az elitről, akiknek lelkülete és étosza az áldozathozatal ideája, s akiket nem a saját érdekük, hanem a magasabb, önmagukon túlmutató eszmék világa irányít. Akik ha kell, fegyvert ragadnak a legveszedelmesebb fenevad ellen is, és földi életüket eldobva szembeszállva a gonosszal, a megszentelt példamutatás formájában írják be magukat a történelemkönyvekbe. Ez a hősök útja, s kétségkívül ez volt a pesti srácok útja is.

Az ’56-os szabadságharcot ugyanis ezen elit, a kevesek, a kiválasztott bátrak vívták. Hogy ők voltak e a legjobb katonák? Bizonyára nem. De hogy ők voltak a legjobb harcosok, azt bizton állíthatom. Mert meghallva a nemzet hívószavát, szívüket bátorsággal felvértezve mertek a gyáva tömegből kiválva cselekedni, s merték az önfeláldozás szűk útját járni, a haza eszményét választani az otthon biztonságos kényelme helyett. A kiválóság és a tehetség ugyanis önmagában még nem emel ki a tömegből, az akarat felkorbácsolása és a lelkiismeretre ránehezedő kötelességtudat megélése, az „inkább hős egy pillanatig” szellemiségének átélése az, amely kiválasztottá tesz. A pesti srácok ehhez mérten cselekedtek, s mertek a szó szoros értelmében elitté válni. Merték a’45-ben kihunyni vélt lángot felvenni és továbbadni, nekünk pedig kötelességünk őrizni azt.

Az említett tömegár pusztításával szembenállva — jöjjön az akár a nemzeti színbe burkolózott hatalmon lévő melegkonzervatív jobboldalról, akár a létünket veszélyeztető kultúrmarxista baloldalról — az elit, s ebben az értelemben az ’56-os hősök valódi szellemiségét képviselve, követni a hősök útját egyet jelent a tömegember szolgai, meghunyászkodó mentalitásának levetkőzésével, az elitté válással. Az áldozatvállalását a behódolás; a kötelességtudat választását az önfeladás helyett. Azzal, amikor merünk vérszerződést kötni az eszményekkel és merjük vállalni azt, hogy az elitnek minden korban, így a jelenben is a keresztfa a trónja.

A változást ugyanis nem a gyáva és áruló melegkonzervatívok fülkeforradalma fogja elhozni, hanem a szélsőjobboldal bátor kiállása a való életben, kint az utcákon. A saját elkötelezettségünk és a személyes áldozataink. Az elitet nem a Fidesz és a hozzá hasonló áljobboldaliak közt fogjuk megtalálni, ahogy ’56-ban sem a Nagy Imrékhez hasonló árulók soraiból léptek elő azok a harcosok, akik vérüket ontották Budapest utcáin. Az elitet a szélsőjobboldalon kell keresnünk, kiknek tagjai bármikor készek csatasorba állni. Mutassunk példát, őrizzük méltósággal a lángot, s merjünk elitté válni!

Váradi Attila

Alább pedig a Légió Hungária beszámolója olvasható:

65 éve lobbant fel hazánkban az antikommunista szabadságharc lángja. A Láng, ami tisztább korokból csapott előre modernkori történelmünk dicső pillanatába, és ami még a posztmodern hanyatlás közepette is utat világít nekünk. Nem tehetjük meg, hogy nem járjuk ezt az utat, mert az árulás lenne hőseink kultuszával szemben. Nem elég tehát megemlékeznünk, de demonstrálnunk is kell, mint ahogy tettük azt idén október 23-án is.

Mozgalmunk rendezvénye felvonulással vette kezdetét a kora esti órákban, mely során a résztvevők tömött sorokban haladtak a Király- és Hunyadi lépcsők fokain, fáklyáikkal szimbolikusan megvilágítva maguk előtt az utat, fel egészen a Budai Váralagút tétjéig, a szónoklatok idei helyszínéig.

Az elrendeződést követő lelket tisztító rövid csendesség után, a rendezvény szónoka a program ismertetésén túl kiemelte ’56-os hőseink, a 2006-os szabadságharcosok és napjaink aktivistáinak közös céljait, melyek fő vezérvonala a tömegemberrel ellentétben formált valódi elit, melynek ethosza az áldozathozatal ideálja.

Ezt követően a Forum Dextrum jobboldali kerekasztal szervezeteinek képviselői szólaltak fel.

Barcsa-Turner Gábor, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom társvezetője, mozgalmuk történetén keresztül, a 2006-os antikommunista szabadságharc szemszögéből vont párhuzamot az 1956-os események kapcsán tapasztalt történelemhamisítási formák közt. Mindkét esetben ugyanis a szabadságharcosok csőcselékké történő degradálása volt jellemző és ezek a félrevezetések csak később kerültek tisztázásra, de már egy jóval szélesebb kör lefedésével, mint amekkora az utcai harcok során vérét adta Magyarországért.

Mindemellett azt is kiemelte Barcsa-Turner, hogy mind az 1956-os, mind a 2006-os harcosok története politikai árulások áldozata lett, mert szinte minden közismert szemszögben egy érdekelt politikai frakció narratívája tükröződik és nem az utcákon megharcoltaké.

Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője, részben hiánypótló módon rávilágított beszédében arra a napjainkra kvázi tényként kezelt félrevezetésre, miszerint az 1945 előtt szélsőjobboldali szerepet betöltött személyek átmentették magukat a bolsevik éra karhatalmi és más elnyomó szervezeteibe. Gyakorlatilag a meleg-konzervatív szócsövek ezzel a félrevezetéssel teremtik meg maguknak azt a környezetet, melyben képesek összemosni a szélsőbaloldalt a szélsőjobbal, így kizárólagos pozíciót teremtve maguknak a jobboldalon, azt a hamis látszatot keltve, hogy mind 1956-ban és 2006-ban, a szabadságharcosoknak semmi köze a szélsőjobboldalhoz. Tyirityán nevén nevezett több olyan harcost és államférfit, akik bizonyítottan funkciót töltöttek be 1945 előtt szélsőjobboldali mozgalmakban, vagy tengelyhatalmi alakulatokban és ugyanabban a szellemben folytatták harcukat a bolsevikokkal szemben 1956-ban is.

A rendezvény résztvevői a helyes úton járnak, hisz ugyanazt a lángot viszik tovább, amit hős elődeink 1945-ben és 1956-ban, és mindez egy tisztább korral köt minket össze. Tovább kell vinnünk szellemiségüket és üzenetüket – zárta beszédét Tyirityán.

Incze Béla, a Légió Hungária vezetőségi tagja Pongrátz Gergely azon gondolatával kezdte beszédét, miszerint, ha annak idején annyi pesti srác harcolt volna, mint amennyi a rendszerváltás után lett, akkor Moszkváig tolták volna a szovjeteket. Úgy tűnik a történelem több szempontból is ismétli önmagát, egyrészt olyan baloldali erők vannak jelen a közéletben, akik csak ránézésre és módszertanilag különböznek a szovjetektől, illetve 15 évvel a tv ostrom után azoknak az idézőjeles utcai harcosoknak a száma is végtelen lett, akik most valamiféle genezisként hivatkoznak egy olyan harcra, ahol a mi vérünk folyt, közülük persze a legtöbbről pedig azt sem tudtuk, hogy létezik – tette hozzá Incze.

Saját és egyéb köreinkben jól ismert élettapasztalatokat példaként citálva kiemelte továbbá, hogy az összjobboldal hemzseg az olyan gyáva, megalkuvó alakoktól, akik megfélemlíthetőek, és félelmüktől vezérelve hajlandóak akár a sajátjaikra is rátámadni, csak azért, hogy megfeleljenek az ellenségnek. Ezzel szemben a jobboldal egyik legfontosabb ismérvének kéne lennie, hogy autonóm. Nem befolyásolható, legkevésbé nem az ellenség által. Ha a meleg-konzervatívok gyávák ahhoz, hogy külső támasztékok nélkül létezzenek szellemileg, akkor álljanak félre, vagy tanuljanak a militáns-konzervatívoktól, és ne tegyenek egyebet, csak hangolják össze szavaikat és tetteiket azokkal az eszmékkel, amikben állításuk szerint hisznek.

Mint azt a vezérgondolatban is írjuk, nem elég megemlékezni 1956 hőseiről, de nyomukban járva küzdenünk is kell, mert a hanyatlás erői ugyanúgy működnek, mint akkor, csak most nem vörös katonai-, hanem szivárványszínű közéleti elnyomás formájában. De baloldalon túl ugyanúgy demonstrálnunk kell a velük összejátszó meleg-konzervatívok ellen is, hisz míg előbbiek a szovjetek szellemi örökösei, úgy utóbbiak gyávák, s mivel nem járják a Láng által megvilágított utat, úgy árulók is. Velük, a mérhetetlen létszámú tömegmasszával szemben idén is több jobboldali szervezet éltette koszorúival hőseink kultuszát.

Azt a kultuszt éltetik, mely nem torzítja a szabadságot szabadossággá és nem degradálja a fegyveres ellenállás hőseit áldozati szerepbe, hanem visszhangozza egészséges agresszivitásukat, mely kiveszett a posztmodern emberből.

A Láng még ég és most is utat világított az azon járni akaró, több száz résztvevőnek, akik méltó módon akarták hálás tekintetüket az 1956-os antikommunista szabadságharcosokra emelni.

Köszönjük a részvételt!

Rendezvényünk után az összes koszorút átvittük a Corvin közbe, mely az 1956-os események legikonikusabb helyszíne. A megemlékezés virágainak elhelyezése után egy percre megállt a zsibongó belvárosi élet, amikor fellobbant a Láng.